Ulicsák Sándor

Az alábbi sorokban dédnagyapámról, Ulicsák Béláról és nagyapámról, Ulicsák Sándorról szeretnék megemlékezni, mint görög katolikus papokról.

1948. december 1.-én Romániában betiltották a görög katolikus vallást, a papokat arra kényszerítve, hogy beolvadjanak az ortodox egyházba, megszegjék hűségesküjüket a mindenkori római pápához és a Konstantinápolyi Ortodox Egyház felé legyenek elkötelezettek. Dédnagyapám, Ulicsák Béla püspöki helynök, szatmárnémeti patókus, nagyapám, Ulicsák Sándor pedig áldozópap, a szatmárnémeti görög katolikus templom segédlelkésze volt. 1950. nyarán szólították fel őket egyházuk elhagyására. Mivel hűségüket nem voltak hajlandók megszegni, a kommunista hatalom utasítására elsősorban a parókust, börtönnel fenyegették. Dédnagyapám kora és egészségi állapota miatt, nagyapám vállalta helyette a bebörtönzést. Három hónap és egy nap szabadságvesztésre ítélték. Az egy napos ítélet határozatlan időt jelentett, ami az ő esetében még hat hónapig húzódott. A börtönben állandó kínzásnak és vallatásnak volt kitéve katolikus hite miatt. Felesége és akkor még három kiskorú gyermeke váratlanu apa, lakás és jövedelem nélkül maradt. Egyedül a hitükben és Isten segítségében bízhattak. Családuk tagjai, illetve a hívei segítségével a nehéz időket túlélték, hitükben méginkább megerősödtek. Szabadulása után "képzett hordár", rakodómunkás és egyéb hasonló foglalkozásból származó jövedelemből tartotta fenn családját. Titokban továbbra is Isten szolgája maradt a mindennapokban. Hitét, hűségét, papságát soha nem adta fel, élete végéig titokban minden nap Szentmisét mutatott be. Alkalmanként keresztelést, esketést is végeztek szigorúan örzött ajtók mögött. 1978.-ban felesége -nagymamám- temetési szertartását is zárt temetői kapuk mögött Karácsony estélyén végezte 17 civil ruhás görög katolikus paptestvérével együtt. Gyermekkoromban, a kommunizmus idején, minden vasárnap zárt ajtók mögött csendesen, a családjával együtt emlékeztünk meg az Úr napjáról. Bennünket, unokáit ministrálásra, a Biblia olvasására buzdított az általa imádkozott Szentmiséket.

Számomra ők nem csak példaképek, hanem erős hitű, igazi katolikus papok is voltak. A mindennapokban gyakran gondolok rájuk, ha az Isten megnehezíti keresztemet, arra gondolok, hogy az övék mennyivel nehezebb lehetett abban az időben.