Sitkey Károly

Hosszú életem során igen sok példamutató, lelkes, igazi méltó Isten szolgáját ismerhettem meg.

Gyermekkoromban a közelünkben lévő Clarisseum kápolna szeléziánus szerzetesei mutatták meg, hogyan lehet szeretettel, köaetkezetes rendhez szoktatással, mélységes hittel és példamutatással mélyen hívő lelkiismeretes jó iparos mestereket nevelni az utcán kallódó gyakran igen szegény kis kamaszokból. Az atyák együtt játszottak, fociztak, barkácsoltak növendékeikkel, mindig találtak rá módot, hogy gondjaikat, problémáikat, válságaikat megbeszéljék, tanácsokat adjanak nekik. Az egykori növendékek, mint példás családapák hitre nevelték gyermekeiket.

Ilyen atya volt Sitkey Károly atya, aki sokoldalúan művelt, mélyen megértő, odaadó, hitéért mártíromságra kész lelkiatya, kiváló pedagógus volt, gondosan felépített prédikációi mély hitet közvetítettek. Nem volt igazi szónoki alkat, de beszédei hitet a hívek szívéhez szóltak. Mint rendi cenzor, a nyomdában sokat dolgozott, emiatt a kommunista hatalom hamarosan kipróbáltatta vele az „emberséges“ kihallgatási módszereket.

Nagyapai jósággal nevelt és oktatott a hitre az idős Fekete Ferenc hittanár úr, aki a vasárnapi szentmisék után saját költségére filmekkel jutalmazta a kis gimnazistákat.

Nagy intellektuális élményt jelentett később a rendkívül művelt és tehetséges szónok dr. Schaub Zoltán hittanárunk. Rászoktatott az alapos, lelkiismeretes hittantanulásra. Szigorú volt, lelkiismeretes, diákjai bizalommal fordultak hozzá. Nemcsak a tanulók szerették, s fejlődtek lelkesen a hitélet terén, de rendkívül hatásos, érdekes, magas színvonalú beszédei a szovjet megszállás zord éveiben zsúfolásig megtöltve a templomokat és egyházi rendezvényeket, alamírozozták ellene az új hatalom urait. Tehetsége, nagyfokú felkészültsége alapján a fiatal papban az értelmiségi hívek a jövő igazi rátermett püspökét sejtették. Az új politika azonban messzire száműzte, az elsősorban értelmiségi híveket mozgósító hitszónokot először egy kis falucskába, majd fokozatosan körülbelül 20 év elteltével közelebb juthatott szülővárosához Újpesthez, Fót plébánosa lett. Itt is elnyerte az egész helység apraja-nagyjának szeretetét, temetésén, a gyászmisén, megemlékezésen zsúfolásig tömve volt a nagy templom, az egyházmegye papjain kívül az egész falu sírva búcsúzott szeretett plébánosától, de ott tolongtak egykori tanítványai, korábbi állomáshelyei, plébániái hívei is, mert mindenütt éhezték gondosságát, megértő szeretetét.

Különös hálával, szeretettel emlékezem vissza az Isten és hívei igaz alázatos szolgájára Skultéty Demjén szalézi atyára. Egész családom hálával tartozik ennek a szerény, lelkiismeretes, türelmes, szerető szívű, igazán megértő lelkiatyának. Férjem 75 éves korában agyvérzés következtében járóképtelenné vált, s mélyen vallásos lévén, nagyon szenvedett azért, mert nem tudott templomba menni. Skultéty atya, bár nem tartoztunk az ő plébániájához, 11 éven át haláláig jött minden első pénteken az Úr testével és vigasztalásával a beteghez, ha időnként kórházba került a férjem, oda is ugyanúgy elment hozzá, megbeszélte vele a testi-lelki problémákat. Nemcsak a bénultnak, hanem nekünk hozzátartozóknak is erőt, vigasztalást nyújtott, betege túlélte lelkiatyját, de még halála napján is imádkozott elhunyt lelki barátjáért.

A rákospalotai Magyarok Nagyasszonya templomban egy példás életű, minden erejével, szeretetével Istenét, híveit, magyar nemzetét szolgáló papot ismertem meg Alberti Árpád atya személyében. Zarándoklatokra vitte híveit. Ragyogó orgánumával, gyönyörű ősi magyar, illetve népi zsoltárokkal végigénekelve a szentmisét, növelte hívei áhítatát, önzetlen odaadással szolgálta egyházközsége magyar összetartozását, a nemzeti hagyományok őrzését.

Csak elismerő köszönettel gondolunk vissza az újpesti Nap utcai Szent József plébánia akkori plébánosára Urbán Gábor atyára, aki nagy szertettel formálta, nevelte az első áldozásra majd bérmálásra készülő unokámat. Mosolygós, közvetlen, páratlan pedagógiai érzékkel hintette el a kicsinyek lelkében a hit, a becsületes, tiszta élet szeretetét.                

Szerző: Szécsi Gáspárné dr.