Linde László
Halupka Gergely | 2012. november 06. 11:10:50
Szerző: MerszÍ | 2010. április 11. 17:15:56
Egész életemben meghatározó a szeretet és példamutatás, amit az atyáktól kaptam. Gyerekként szinte csodálva néztem fel rájuk. Szüleimtől, nagyszüleimtől azt láttam, hogy a papokra példaképre, de egyszersmind jó barátra tekintenek. Gyerekkorom meghatározó papjai: Gavora Béla atya, Bartos Sándor atya, Hagyó József atya.
Szülőként köszönettel tartozom Illéssy Mátyás atyának, Linde László atyának, Varga János atyának, Kiss Csaba atyának. Az, hogy kisfiam lelkes ministráns, szereti olvani a Szentírást és mindenkor kiáll a hite mellett, a gyerekközösséggel szemben is, ha kell, nekik köszönhető.
Diákként nagyon sokat kaptam Turay Alfréd atyától, Szabó Ferenc atyától, Nemes György atyától, Csiba Tibor atyától, Nemeshegyi Péter atyától, akinek minden szava napsugárként ragyog a hallgatóságra és mindig érezni mellete, hogy Krisztus szeret.
Aztán köszönet azoknak, akiket személyesen nem ismerek, de szívesen hallgatom a nem csak a prédikációikat, de sokat tanulok cikkeikből, megszólalásaikból: Jelenits atya, Beer Miklós püspök atya, Böjte Csaba atya. És lehetne folytatni a sort.
A média által hangoztatott primitív butaságok helyett, inkább kívánom mindenkinek, hogy gyűjtsön személyes tapasztalatot a papokról és töltekezzen belőle, mert jobb ember lesz általa.
Már korábban is hallottam erről az oldalról, de mindenképp szükségét érzem annak, hogy írjak egy Atyáról, aki nagyon kedves volt a szívemnek. Múlt héten temettük a szigetszentmiklósi plébános Atyát, Linde Lászlót, akinek nem kevesebbet köszönhetek, mint az életemet! 16-17 éves voltam, lázadó időszakom éppen tetőzött akkoriban. Eltávolodtam nagyon az Istentől, az emberektől egyaránt, antiszociális rocker voltam, és egy velem született testi fogyatékosságom miatt már fontolgattam néha, hogy kábítószerbe menekülök és napi szinten foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata is. Mindez annak ellenére, hogy a szüleim komoly, hiteles erkölcsi példát éltek elém, kisgyermekkorom óta a hitre neveltek, és én önként választottam a kereszténységet. Szüleim látták azt, hogy nagyon nem jó az az irány, amit vettem, és odaadták Laci Atya névjegyét, hogy hívjam fel, mert az egyik kórusának szügsége lenne egy gitárosra. Laci Atya pedig meghívott az ottani hittanos közösségbe, ahol olyan mérhetetlen szeretettel, megértéssel, kedvességgel fogadott, hogy kénytelen voltam újragondolni, és átértékelni az addigi hibáimat. Tőle el tudtam fogadni azt a szeretetet, amit lázadó kamaszként elutasítottam a szüleimtől és családomtól, és szeretetével elérte, hogy mára ismét tudatosan vállalt keresztény vagyok, aki - szüleimhez hasonlóan - aktívan munkát vállalok egyházközségünk életében. Arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik megtaláltam életem Párját is a közösségében. :) Mosolygós, szeretetre méltó ember volt, és nagyon értett mind a gyerekek, mind a felnőttek nyelvén. Ügyesen igazgatott és terelgetett minket fiatalokat az Isten felé vezető úton, hol egy kis kötetlen beszélgetéssel, hol egy biliárdozással, hogy ping-pongbajnoksággal, hol komoly lelki beszélgetésekkel, hol egy kis filmnézéssel. Sosem láttam kiabálni, végtelenül szelíd ember volt, mégis mindig hajlottunk a szavára. Nagyon megrázott halálhíre, ami nagyon korán, 46 éves korában érte Őt. Köszönöm Neki mindazt, ami értem és a közösségért tett! Isten áldjon, Laci Atya!