Fülöp Gergely

90 éve született Fülöp Gergely OFM ferences szerzetes a dél-franciaországi magyarok lelkipásztora A 90 éve Abasáron kilenc gyermek közül a hatodikként 1926. január 21-én született Fülöp Gergely OFM /Ordo Fratrum Minorum/ ferences szerzetes. A nagytiszteletű Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása szándékának megfelelően 1949. januárjában került a párizsi szemináriumba. Ekkor kezdődött az emigráció és /ahogy hívei nevezik/ Geri atya fogadalmát megtartva csak akkor lépett ismét hazája földjére, amikor az utolsó vörös megszálló is elhagyta Magyarországot. Fülöp Gergely tanulmányait Abasáron és a gyöngyösi Koháry István Gimnáziumban végezte. 1944-ben önkéntesként bevonult katonának. 1945-ben Ausztriában amerikai katonai fogságba került. Hét hónap fogság után hazatért Magyarországra és felvételét kérte az egri szemináriumba. Később Budapestre küldték, ahol a központi szemináriumban filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott. Innét indult el a több évtizedes francia emigrációba. 1949. és 51. között Párizsban folytatta tanulmányait, ahol 1951. június 29-én, Czapik Gyula egri érsek dimissoriáléja alapján Maurice Feltin párizsi érsek – majd bíboros – a Notre Dame-ban pappá szentelte az Egri Főegyházmegye szolgálatára. Mint káplán, francia lelkipásztori tevékenységét pappá szentelését követően kezdte meg a meau-i egyházmegyében Dammarie-les-Lys-ben. A II. világháború keresztény és keresztyén menekültjeinek felejthetetlen segítő támasza volt. 1951-ben az Ausztria nyugati tartományába lévő Bregenzbe utazott, ahol az egyik legnagyobb menekülttáborban honfitársaival találkozott, hogy Ő legyen nekik a lelki gondozójuk. Megérkezésekor 1951. augusztus 20-án – Szent István ünnepén – látta, hogy a tábor lakói egy kis templomot javítgatnak, díszítenek, készítenek, hogy mielőbb megtarthassák a szentmisét. A tábor megbízott magyar parancsnoka, Vasváry altábornagy, azonnal kéréssel fordult hozzá. Gergely atya az első napon már esketett és keresztelt is a kis kápolnában a hazájuktól elszakadt emigránsok között. Geri atyának sok kedves emléke és élménye fűződik ehhez az ausztriai időszakhoz. Ebből a nagy magyar menekülttáborból indultak tengerentúli útkeresésre – Kanadába és Ausztráliába – a menekült magyarok. Az 50-es évek első felének Magyarországát csak a külföldi híradásokból ismerhették meg az emigrációban élők. Nagy figyelemmel, rokonszenvvel és lelkesedéssel figyelték az 56-os forradalom vívmányait és győzelmét, bízva abban, hogy rövidesen végleg hazatérhetnek hazájukba, a független, szabad Magyarországra. Október 23-án az emigrációban élők jelentős része elkezdett „csomagolni” és készült a végleges hazatérésre. A kezdeti nagy örömök után jött a november 4-ei tragédia a Magyar Szabadságharc eltiprása. A legtöbben közülük sírva tapasztalták meg, hogy ismét bezárult előttük a vasfüggöny, ki tudja mennyi időre. A keserű csalódást követően Gergely atya az 1956-os magyar forradalom megtorlása elől menekülő emigráns magyarok lelkipásztori szolgálatát azonnal felvállalta. Geri atya a magyar menekülteknek kitárta lelkét és a templomok kapuit, (Lyon, Grenoble, Bourgoin-Jallieu, La Roque sur Pernes, Nimes, Nizza, Montpellier, Toulouse…) és mindig szeretettel fogadta az oda betérőket. A forradalom után nagy lelki, és nyelvi segítségre volt szüksége a Franciaország déli körzeteiben elhelyezett több ezer főt számláló táborlakóknak. A franciák többsége pontosan ismerte a magyar forradalom eseményeit, szolidárisak voltak és felkészültek a magyar politikai menekültek fogadására. A savoya-i egyházmegyében csodálatosan lelkesítették a francia lakosságot, hogy minél nagyobb szeretettel gondoskodjanak a magyarokról és fogadjanak be minél több családot. Az állam mellett az egyház többszörösen vette ki részét a segítségnyújtásban. Soha ilyen szoros kapcsolat nem alakult ki magyarok és franciák között az 1703–1711 közötti Rákóczi-szabadságharc óta. Nagy szükség volt a /kevés/ franciául beszélő magyar papra. A gondviselés egyik napról a másikra Grenoble-ba szólította Geri atyát, ahová több mint ezer magyar menekült érkezett. Az életerős pesti srácok nem érezték jól magukat munka nélkül a magas hegyek között. Ezért az állam Közép-Franciaországba szállította a munkára vágyókat, ahol viszont a francia kommunista párt és a szakszervezet a francia munkásokat a magyarok ellen uszította – fasiszták, akik elhagyják hazájukat – lehetett hallani, és még összecsapásokra is sor került. Ez a negatív bolseviki propaganda visszafelé sült el, mert azt eredményezte, hogy a francia kommunista párt rövidesen elvesztette tagjainak közel egyharmadát. A kapcsolattartás, a felnőtt- és diák-összejövetelek szervezése nagyon fontos momentum volt és maradt mindaddig, amíg ezt Gergely atya egészségi állapota megengedte. A Sacra Congregatio Consistorialis és a lyoni egyházmegye megbízásából Geri atya újabb megbízást kapott, és a több ezer menekült honfitársa igaz lelki segítője, magyarság-megtartó ereje, volt egész Dél-Franciaországban. Az emigráció keserűségét könnyítette a „Szabad Világ” szolidaritása, mely biztosította a „kenyeret és a fedelet” honfitársai számára. A diktatúra éveinek elején nagyon keveset tudott hazájáról és az otthonélő szeretteiről. Később, amikor a vasfüggöny lazulni kezdett, és édesapja útlevélhez jutott, azonnal élt a franciaországi vendéglátás lehetőségével. A nagy szétszórtságban, egymástól közel 1000 km-re is élő keresztény híveit minden hónapban – maga által postázott – lelkipásztori levélben értesítette a magyar közösségi élet soron következő rendezvényeiről, az anyanyelvi szentmisékről, a magyar történelem jeles eseményeiről a keresztény értékrendről. Másfél évtizede a párizsi magyar református lelkész elhunytával már csak katolikus papok maradtak a magyar keresztények és keresztyének lelki gondozására. Ezt követően így fordultak hozzá protestáns hívei: „Szeretném, ha majd Geri atya temetne el engem,” egy másik: „Én többet járok misére, mint a katolikusok.” Geri atyát sokan keresték fel, aki nagy szeretettel fogadta híveit a Mission Catholique Hongroise-ban (74 Rue du Grand-Roule, F-69110 Ste Foy-les-Lyon), a marista atyák házában. „Pere Gregoire” vallja az „egy és oszthatatlan magyar nemzet” prioritását. Még néhány éve is rendszeresen Franciaország déli részére utazott (600 – 800 km) és magyar szentmiséket tartott híveinek. Lyonban az Ainay bazilika altemplomában a Rue Bourgelat-ban, minden hónap második vasárnapján Grenoble-ban az Echiroles-i Bosco Szent János-templomban a Rue Paul Vaillant Counturier-en. Rendszeresen misézett a távoli városokban lakó magyar híveknek, a Bourgoin-Jallieu-ben, a plébánia kápolnájában, La Roque sur Pernes plébánia templomában, Nimes-ben a Maison Diocésaine, Nizza-ban a Don Bosco Szent János Kollégium kápolnájában, és Montpellier-ben, de a távoli Toulouse-ban is. Geri atya véleménye szerint Nyugat-Európa, és ezen belül Franciaország lakosságának többsége még a keresztény értékeket vallja és képviseli, de a kereszténység létszáma ott is stagnál. Úgy vélte, hogy az utóbbi időben inkább a kisebb csoportok, cserkészcsapatok lelki gondozása vezetett nagyobb eredményre. Legfontosabb feladatnak az ifjúság keresztény nevelését tekinti, szemben azokkal a negatív, értéknélküli hatásokkal, amelyek a nyugati fiatalokra is nehezednek. A magyar lakosság, amely a felmérések szerint 75–80%-ban kereszténynek tartja magát, véleménye szerint a közel fél évszázadnyi egyház- és vallásüldözés után is elfogadható helyet foglal el Európában. Geri atya hiszi, hogy a globális erők ellenére a világ közel 17 milliós magyarságának többsége megőrzi keresztény hitét és identitását, ha nem is gyakorolja nagy számban a hitéletet. A franciák hitélete jelentősen lecsökkent az utóbbi évtizedekben, az Európai Unió kibővülése óta. Mint a francia emberek jó ismerője már 15 éve kijelentette, hogy a magyar sokkal kifinomultabb lelkületű nép, még mindig nagyobb önazonosság-tudattal bír mint a francia, és ez nem igazán kelendő az unióban. A magyar nemzetnek van egy csodálatos Szent Koronája és Szent Istvánja, ez igen sokat jelent a magyaroknak, de az unióban ezekre a nemzeti tudatot meghatározó értékekre nincs szükség, vagyis a be nem vallott cél az, hogy legyen mindenki kozmopolita. Elmondása szerint a franciaországi honfitársainak igen sokat jelent a Szent Korona és A Magyar Szent Korona Országai. A Trianon név alatt nem azt érzik és értik – sem az emigránsok, sem a franciák –, mint a magyarok. A franciaországi magyarok azt mondják: „Versailles.” Nekik is ugyanúgy fáj a 72%-kal megcsonkított haza, a Kárpátok övezte 1100 éves magyar állam, Európa legrégibb és egyik legnagyobb földrajzi egységének szétszakítása, mint nekünk itthon. Geri atya és hívei pontosan tudják, hogy a Szent Korona országainak közel 21 millió lakosából hogyan fosztottak meg több mint 13 milliót magyar állampolgárságuktól 1920. június 4-én. Ezen a napon minden évben a franciaországi magyar közösségek, keresztény és keresztyén hívek megemlékeznek a nemzet szörnyű tragédiájáról. A Franciaország déli részén élő magyarság kisebb-nagyobb csoportokban összejöveteleket szervez, magyar ünnepeket tart, családi összejöveteleken találkoznak, keresztelőkön, esküvőkön és temetéseken. Geri atya évtizedeken keresztül rendszeresen szervezett magyar zarándoklatokat a szétszórtságban élő honfitársainak, Lourdes-ba, Rhone-Alpes vidékére St.Pierre de Chartreux-ba a karthauzi kolostorba, Myansba a fekete Máriához, Abbayede St. Antoine-be remete Szent Antal sírjához, La Salettbe, az Avignon környéki Tarasconba, a magyar emlékeket őrző Frigolet kolostorba és a Rochefort du Gard-ba lévő Mária-kegyhelyre, ahol 930 körül arra járó őseink is megfordultak. Lelkipásztoruk hívására minden Pünkösdkor a Nizza és környékén élő magyarok Pegomasba és Auribeauba mentek zarándoklatra. Geri atya mindig szívesen látta a világ bármely pontjáról a Dél-Franciaországba érkező magyarokat – diákokat és felnőtteket. Mindig szeretettel fogadta honfitársait, felajánlva lelkipásztori szolgálatait. Fülöp Gergely atya 1991-ben jött először haza a hosszú 40 éves emigrációból. A határra érve megcsókolta a haza földjét, és köszönt minden előtte lévő fának és bokornak. Ezt követően az utóbbi évekig minden évben a nyári szabadságát itthon, szülőföldjén töltötte. Abasári tartózkodása alatt minden vasárnap a község hívő lakói nagy igyekezettel és szeretettel mentek Geri atya szentmiséire. Nagy ünnep volt Abasár és környéke lakosságának, amikor közösen imádkozhattak, és együtt ünnepelhették Fülöp Gergely atyával aranymiséjét. Legutolsó még jó egészségnek örvendő itthonlétekor titkos gondolatok fogalmazódtak meg vele kapcsolatban: felvetődik-e benne a végső hazatérés gondolata? És a válasz - Isten szolgájának Fülöp Gergelynek a gondolatai - A haza földje mindennél kedvesebb, és a haza levegője mindennél édesebb. De mi történne az emigrációban maradó testvérekkel, a magyar nyájjal pásztor nélkül ? Fülöp Gergely atya a Dél-Franciaországban élt és élő magyar emigráció lelkipásztora sok évtizedes kiemelkedő és példaértékű tevékenységével és kimagasló rendkívüli teljesítményével Magyarországnak és a Magyar Nemzetnek elévülhetetlen dicsőséget és érdemeket szerzett.