Dúl Géza

„Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.” (Weöres Sándor)

Igazi, hálás örömmel teli élmény visszatekinteni azokra a papokra, szerzetesekre, közösségekre, melyeket a Jóisten kegyelme valahogy mindig a legjobb pillanatokban, életszakaszokban állított mellém. Közösségek, melyek valódi megtartó-erővel bírtak és bírnak, lelki atyák (Dúl Géza atya, Somogyi Laci bácsi, Nagy Károly atya, Varga Ottó atya, Gödölle Márton atya és még hosszan-hosszan sorolhatnám, akik „csak” egy lelkigyakorlat, szentgyónás, vagy zarándoklat alkalmával adtak valamit a Maradandóból), szerzetesek, szerzetesnővérek, akik a Szentlélekben vezettek és vezetnek.

Csak néhány, velük kapcsolatosan papírra vetett mondatot ragadnék ki ifjúkori naplóimból:

„Eddig is ismertem már néhány csillagot, de most, most valóban egy új világ nyílt meg számomra. A különleges csillagász mindegyiket név szerint ismerte. Otthon volt köztük, mesélt róluk, lelkesen, lángoló szívvel. … Az égiekre irányította figyelmemet, a csillagösvényekre, megélt valósággá téve a Jézus hirdette evangéliumot.”

„Elhozta számomra az Örök - Kerek – Erdő titkos üzenetét… Egy igazi követ volt, abból a Csodaszép Országból…”

És Egyházunk csodás szépsége az a sokszínűség, ahogyan a benne élő közösségek, lelkiségi mozgalmak csakúgy, mint papjaink, a maguk különböző karakterében, lelki alkatában, „olykor a déli cédrusok temperamentumával, olykor a szomorúfüzek mélabújával, a jegenyék tiszteletet parancsoló méltóságával, a tölgyek hagyományőrző barázdáltságával, a törpefenyők igénytelenségével vagy az örökzöldek végtelen fiatalságával, mind-mind az Isten országát hirdetik, töretlen hűséggel."

Áldja meg őket az Úr, hogy még sok-sok lelket vezessenek mind mélyebb hitre, sok-sok szemet nyitogassanak az Egyetlen Fényre.

Szerző: dr Ferentzi Csaba | 2010. május 01. 16:04:22