Barabás Gergely

Én is sok papról tudnék hálával írni. Később talán írok is Róluk külön-külön. Most csak Barabás Gergely atyára emlékeznék, akit már talán 35 éve magához szólított az Úr. Hiszem, hogy asztala köré ültette Őt.

Hiszem, mert Gergely atya elsősorban azt tette, amit Krsiztus kért tőle és mindannyiunktól: végtelenül tudott szeretni. Robogójával három falu nyáját szolgálta fáradhatatlanul 25 km-es körzetben. Esőben, hóban, fagyban, forróságban, szüntelenül. Mindezt a világ legjámborabb mosolyával az arcán, és tekointetében a végtelen szeretettel. Esküvői, keresztelői lakomát soha nem utasított vissza, de soha nem akart a főhelyre ülni, szerényen ült a vendégek között, mindenkit meghallgatott, miközben annyit evett, mint egy madár, és szégyenlősen elpirult, ha az ünnep hevében, jókedvében esetleg valamyik koma kissé pikánsabb hangot ütött meg, de soha nem korholt, nem oktatott ki. Annál inkább hagyatkozott személyes példamutatására, makulátlan életvitelére.